Epres joghurttorta franciásan


Anyák napjára a párom szüleihez utaztunk vidékre, és felmerült, hogy virág helyett vigyünk sütit. Először cupcake-re gondoltam, de azt nem nagyon lehet szállítani, így maradt a torta, ami szerencsére egészben túlélte az utat! :)
 Ehhez a tortához hasonlót készítettünk a francia cukrásztanfolyamon, innen volt az ötlet. A forma alját piskótakarikával béleltem ki, az oldalát pedig mintás mandulás piskótával, és joghurtos krémmel töltöttem fel. Kicsit macerás édesség, mert kell egyfajta lap az aljára, egy az oldalára -amit ugye mintázni kell, ez a francia nevén Biscuit joconde imprimé-, a krém, és a tetejére még eperöntetet is főztem.
Nagy sikere volt, így mindenképp megérte a sok munka! :)

Epres joghurttorta mintás piskótával
20cm-es tortakarikába

1. A forma aljába: Piskóta 1 tojásból
A hagyományos módon elkészítem a piskóta felvertet 1 tojásból, 2dkg kristálycukorral és 3dkg liszttel, majd sütőpapíros tepsire 18cm-es kört kenek ki a tésztából. 170 fokon kb 10 perc alatt megsütöm. Egy 20cm-es tortakarika aljába teszem.

2. Az oldalára: Biscuit joconde imprimé - rózsaszínre Mintázott mandulás piskóta
Ehhez a tésztához kétféle tésztát kell készíteni. Az egyik egy folyós tészta vajjal, tojásfehérjével, cukorral és ételfestékkel, melyből a szilikonlapra mintát rajzolunk, vagy esetemben egyenletesen elkenhetjük a szilikonlapra, és fogazott habkártyával húzhatunk bele mintát. A másik egy mandulás piskóta felvert, ami a tészta részét adja majd. Ezekhez a recept:

Mintázó tészta
50g vaj
50g tojásfehérje
50g porcukor
50g liszt
Ételfesték -legjobb a por vagy a gél (Nálam innen)

A puha vajat a porcukorral elkeverem, és gőz fölött folyósra kevergetem, majd hozzáadom a fehérjét, és ezzel is egyenletesre kevergetem, majd végül hozzáadom a lisztet is. Nem szabad túlmelegíteni, amikor már épp elég folyós, akkor mehet bele egy csepp ételfesték, és kész is a mintázó krémünk. Ezzel kedvünk szerinti mintát rajzolunk egy szilikonos sütőlapra, majd beteszem a sütőlapot a mélyhűtőbe, hogy megkössön a tészta. Közben elkészítem a mandulás piskótát.


Mandulás piskóta -a forma oldalába
67g porcukor
67g átszitált mandulaliszt
20g búzaliszt
50g tojásfehérje  (kb. 2)
65g egész tojás (kb. 1 + a maradék fehérje)
10g kistálycukor


A porcukrot a mandulaliszttel és a liszttel elkeverem. Hozzádolgozom az egész tojásokat. A fehérjét a kristálycukorral kemény habbá verem, majd apránként a masszához forgatom.
A mélyhűtőből kiveszem a megfagyott mintázott szilikonlapot, és rákenem a piskótát kb. 7mm vastagon (nekem nem terítette be teljesen a lapot, de nem baj, mert csak két csíkot kell belőle vágni).
170 fokon 10 perc alatt megsütöm, majd rácson kihűtöm.
Ha kihűlt, a tortakarika magasságának megfelelő csíkokat vágok belőle, és körbebélelem vele a karikát belülről.

Ebbe jön a Joghurtos krém:
600ml epres gyümölcsjoghurt
200ml habtejszín
40g porcukor
5 lapzselatin
Egy maréknyi tisztított és negyedelt eper

A lapzselatint vízben beáztatom. A joghurt 1/3-át lábasba teszem, és felforralom. Beleteszem a zselatint, elkeverem, majd ha feloldódott, akkor összekeverem a többi joghurttal, és hűlni hagyom. Közben a tejszínt a porcukorral habbá verem, és a joghurttal összeforgatom. A piskótával szorosan kibélelt formába öntöm a krémet, és hűtőbe teszem 1 éjszakára.

Én díszítésképp 1 maréknyi eperből feleannyi cukorral főzött pürét csináltam, amihez adtam 2 lapzselatint, és ezt öntöttem a tetejére. Eperrel és macaronokkal díszítettem.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések